Tőzsde radar | EURHUF

November eddig a forint hónapja

 

eurhuf-daily-2020-11-12.jpg

eurhuf-monthly-2020-11-12.jpg

 

Az EURHUF árfolyama 2020.10.29. napján majdnem megkarcolta a korábbi csúcsot, a 369,5 körüli szintet. Ebben a pillanatban talán többen szavaztak a 400 forintos euróra, mint a 360 forintosra. Nem így lett, lefordult az EURHUF árfolyama, vagyis elkezdett erősödni a forint, mely eléggé kitartónak tűnik. Az 50 napos mozgóátlagot szinte észrevétlenül átszakította, és robog a 200 napos mozgóátlag felé.

A következő kereskedési napokban a következő sávot érdemes szerintem aktívabban figyelni: 353,5 – 351,00.

Ez a durván 2,5 forintos sáv egyenlőre támaszként szolgál.

Az elmúlt napokban kezd az EURHUF túladottá válni, így mi long, azaz vételi (forint gyengülésre számítunk) pozíciók nyitását kezdtük. A fent megnevezett támaszszint közelsége miatt vállalható kockázatúnak tűnik.

Nagyon fontos itt is megjegyeznünk, hogy az átlagosnál jelentősebb volatilitása van a tőkepiacoknak, így értelemszerűen a kockázat is hatványozottan megnövekedett, amit csak a kisebb pozíciómérettel tudunk ellensúlyozni.

Vissza

Érdekli a tőzsde?

Konkrét kérdése van? Ossza meg velünk. Hamarosan felkeressük, tájékoztatjuk.
Legyen naprakész!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ötleteket, és támpontokat szeretnénk adni a sikeres befektetésekhez. Naprakész tudással és első kézből származó piacismerettel szeretnénk segíteni a döntéseiben.